Porcerősítő

Porcok szerepe

A támasztószövetekhez tartozó porc testünkben szilárd és rugalmas vázelemeket alkot.

A porcsejtek többnyire csoportosan helyezkednek el.

A támasztószövetek a test mélyebben fekvő részein foglalnak helyet. Közös sajátjuk, hogy sejtjeiket kisebb vagy nagyobb mennyiségű sejtközötti állomány köti össze. A porcsejtek gömbölydedek és nyúlvány nélküliek.A porcszövetben nincsenek vérerek. A porcszövet sejtközötti állománya igen rugalmas, ezeket a tulajdonságait szerves és szervetlen anyagai biztosítják.

Feladata a támasztás, merevítés és a szilárdítás. Ugyanakkor részt vesznek a szervek védelmében és a kötőszövetekkel együtt testünk formáját is meghatározzák.

orvos_csont.jpg

Porcszövetet találunk a csontvégeken, az orr, a fül, a gége és légcső porcos vázában.

Legfontosabb szerepük azonban, hogy a csontváz csontjainak mozgékony kapcsolatát biztosítja az ízületi felszínek rugalmas illeszkedését segíti. A porcréteg igen erősen rögzül az alatta található csontréteghez, jellemzően igen rugalmas, és ez a rugalmasság egyenesen arányos a porcszövet vastagságával. Abban az esetben ugyanis, ha az ízesülő csontvégeket nem fedné porc, akkor azok nem tudnának súrlódásmentesen mozogni egymáson.

Porcerősítésről röviden

Az ízületi felszíneket borító porcszövet porcsejtekből és a sejtek által termelt nagy mennyiségű sejt közötti állományból a proteoglikánokból áll. A sejt közötti állomány meghatározza a porc mechanikai tulajdonságait,a rugalmasságot, súrlódást.

capaporc.jpg

A porszövet sejt közötti állományának két fontos összetevője a glükózamin szulfát és a kondroitin szulfát.

A kondroitin-szulfát a porcban egy jó vízmegkötő anyag. Megtalálható a csontban, a bőrben, szaruhártyában az érfalban. A kondroitin-szulfát fokozza a proteoglikán és kollagén termelődést, az izületekben növeli a hialuronsav szintet, emeli az izületi folyadék viszkozitását, csökkenti a porcbontó enzimek aktivitását.

A glükózamin a másik fontos építőeleme a porcszövet termelésnek. Természetes anyag, tengeri állatok kitinpáncéljából állítják elő. Kis mennyiségben a glükozamin a legtöbb táplálékban megtalálható, azonban a legnagyobb arányban az új-zélandi taréjos zöldkagyló tartalmazza. A glükózamin egy amino-monoszacharid.

Segít a károsodott ízületi porcok regenerálódásában, gátolja a porcot bontó enzimnek a működését.

Étkezéssel, vagy étrendkiegészítőkkel bevitt glükózamin elősegíti a proteoglikán szintézist, lassítja,megszünteti az arthrosisos betegek szervezetében lezajló porckárosító folyamatokat.

Porc sejtek a növekedés befejeződése után tovább már nem osztódnak, viszont továbbra is termelik a sejtközötti állományt alkotó nagy molekulákat a proteoglikánokat. Ha a porcszövetben csökken a proteoglikánok mennyisége, a porcszövet vizet veszít és a rugalmassága csökken, lassan elpusztul.

A porcok legfontosabb funkciója az erőátvitel az ízületi felszínek között.

Az MSM kénszállító anyag, eleme a sejthártyának, az immunrendszer fehérjéiben, kötő- és hámszövetekben, porcszövetben. Gyulladásgátló hatására bizonyítékok vannak, ízületi fájdalmak és izomláz esetén.

A hialuronsav nagy mértékben képes a vizet megkötni. A hialuronsav egy természetes poliszacharid, amely minden szövetben megtalálható és ott a szintézise vagy bejuttatása után pár nap alatt lebontódik. Az emberi testben többek között vízmegkötő, az ízületekben és izmokban síkosító szerepet tölt be.

A Hyaluron sav (HA) olyan speciális fehérje, amelyet szervezetünk állít elő, hogy ízületeinket és izmainkat "kenőanyaggal” lássa el és kipárnázza, miközben a megfelelő bőr hidratáltságot is biztosítja. A kor előre haladtával szervezetünk egyre kevesebb HA-t termel. Kevesen tudják, hogy a hialuronsav termelés magnézium hiányában lecsökken.

A porcszövetnek nincs közvetlen vérellátása, így gyógyulása jóval hosszabb időt vesz igénybe.

Számos étrendkiegészítő termék jelent meg olyan összetétellel, melyek a proteoglikánok termelődését segíthetik elő. Összetételüket tekintve tartalmaznak kondroitin szulfátot, glükózamint, msm-t, zöldkagyló kivonatot, cápaporcot. Egyes termékek kurkumint, halolajat, boswellint, és fontos ásványi anyagokat és vitaminokat.

Zöld kagyló kivonatot tartalmazó termékek, a zöld kagyló természetes glükózamin forrása a természetnek.

A porc élettana, porctáplálkozás

A porcszövet ismerten "kis fogyasztású" szövet. Más szövetekkel, sejtekkel csak a sejtközötti állományon keresztül "kommunikálnak".

Ennek megfelelően az oxigén, a szén-dioxid, az anyagcseréhez szükséges alapanyagok víz, cukrok, zsírok, aminosavak, és a termelt salakanyagok csak hosszas, a porc keménységét adó fehérjehálón keresztül áramolva jutnak be illetve ki a szövetből.

Mivel a porcban nincsenek erek, bármely porcsérülés esetén szemben más szövetekkel nem tudnak a tápláló erek, azokkal együtt a pótlást végző őssejtek, beáramolni a sérülés helyére, a porchiányt nem tudják helyreállítani.

Minden anyag ki és beáramlása az ízületi folyadékon keresztül történik lassú áramlással.

capaporc_2.jpg

Fontos tény, hogy a gravitáció hatására összenyomódó ízületek a salakanyagokat kipréselik magukból. Lefekvéskor pedig, mikor a nehézségi erők hatására fellépő préselés megszűnik, az ízület lassan tágulni kezd és a környezetében lévő folyadékot, a benne oldott ásványi anyagokkal felveszi, táplálkozik.

Fontos tehát, hogy porcregeneráláskor elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, kivált kép lefekvés előtti néhány órában és a porcregenerálókat lefekvés előtt kb. 1 órával vegyük be, hogy valóban eljusson az ízületbe és onnan a porcszövetbe. A felnőtt porc teljes egészében vérér, nyirokér és idegmentes szövet.

A porc beidegzésének hiánya esetén felmerül bennünk a kérdés, hogy fájhat mégis a porchiány, a porckopás.

A porc közelében lévő szövetek, mint az ízületi belhártya és a porc alatt fekvő csontállomány idegekkel sűrűn behálózott szövetek, a porc sérülését követően felszabaduló gyulladásos faktorok, anyagok a környezetben található idegeket ingerlik, a csontot érő közvetlen nagy ütések porc hiánya miatt apró repedéseket, idegi impulzusokat generálnak.

Napjain népszerű étele, a chia mag, fontos tápanyagokat tartalmaz, így a helyes és egészséges táplálkozás betartása érdekében is használni kell. 

Porcerősítő

Új-zélandi taréjos zöldkagyló, egy különleges kagyló faj, mely csak Új-zéland partjainál a világ legtisztább tengervizeiben van jelen. A jelenleg ismert leggazdagabb glükózamin forrás.

A glükózamin természetes anyag, tengeri állatok kitinpáncéljából állítják elő. Az új-zélandi taréjos zöldkagylónak több mint 13% a glükózamin.

Összetevői fokozzák az ízületek kenését, csökkentik a kopást, gyulladást, az ízületi fájdalmakat, valamint növelik az érintett ízületek mozgathatóságát.

zoldkagylo_1.jpg

A zölkagylót kagyló-farmokon, rendszeres ellenőrzés mellett speciális körülmények között tenyésztik. Egy zöldkagyló 1 nap alatt 300 liter tengervizet képes magán keresztül átszűrni, a tengervíz számára oxigénforrás és táplálék, így a zöldkagyló húsa biológiailag aktív anyagokban igen gazdag lesz.

Az Új-Zélandi taréjos zöld kagyló a többi kagylófajtához viszonyítva sokkal nagyobb arányban tartalmaz glükózaminglikánt, amely az ízületek működésének elengedhetetlen kenőanyaga és egyik legfontosabb alkotóeleme.

Az emberi bőr, kötőszövet és porc fontos építőeleme. A glükózaminglikán nagy mennyiségű folyadékot képes megkötni,így biztosítja az ízületek súrlódásmentes mozgásának lehetőségét.

Alkalmazása hatékony az ízületi kopás megállításában. Kombinált szedésükkel csökkenhetnek az ízületi fájdalmak, nagymértékben javulhat a mozgásképesség.

A glükozaminglikán a porcszövetek újraképződésében és az ízületi szövetek működésében segít. Képes növelni a szalagok, ízületek, kötőszövetek rugalmasságát ezáltal csökkentve a lehetőségét, hogy sérüljenek.

Tartalmaz nyomelemeket, ásványi anyagokat kalcium, magnézium, jód, vas, kálium és vitaminokat, OMEGA 3 zsírsavat is melynek gyulladáscsökkentő hatása ismert.

Az Új-zélandi zöldkagyló nemcsak gasztronómiailag kerül felhasználásra, koncentrátumot is készítenek belőle, magas glukózaminglikán és telítetlen omega 3 zsírsav tartalma miatt. A kagylók tenyésztése az északi fjordvidék érintetlen vízkultúráiban történik.

A kagylókat 18-24 hónapos tenyésztés után begyűjtik és gondosan ellenőrzött feldolgozási folyamat során a kagylóhúst kíméletesen szárítják és poralakban koncentrálják.

Porcbetegség, ízületi betegség esetén eleinte csak a fájdalmat érzi a könyök, boka, térdízületekben, fájhat a leguggolás, térdhajlítás, érdemes szakemberhez fordulni.

A porc élettana

A csontokat borító porcok nem tartalmaznak vérereket, táplálásuk csak mozgás közben valósulhat meg, a szivacsszerű szerkezetük révén beszívott-kipréselt ízületi nedvnek a segítségével. Az ízületi nedv segíti az ízületi felszínek egymás fölötti elcsúszását, megkönnyíti a mozgást, glukózamin tartalma a porcokat táplálja, és segít a térhálós szerkezet visszaépítésében.

A porcok rugalmassága a térhálós szerkezet függvénye, mozgás közben a porcok folyamatosan "lengéscsillapítást" végeznek, melynek során a finom szerkezete sérülhet.

porc_1.jpg

A sérült részek nem tudják megkötni a víz molekulákat, a porc kiszárad sérülékennyé és rugalmatlanná válik, lengéscsillapító hatása lecsökken, a csontfelszínek érintkeznek egymással, ami a csonthártya fájdalmát eredményezi.

Működő szövetek sejtjei nem tapadnak szorosan egymáshoz, köztük sejt közötti tér található, amit támasztószövet tölt ki.

A támasztószöveteket, rugalmas rostok és glükózamin alkotják. A rugalmas rostok térhálós szerkezetet hoznak létre, ez alkotja a szövet vázát.

A térhálónak az üregeit töltik ki a glükózaminok, az összetett cukor- és fehérjemolekulák, a proteoglykánok. Minden glükózamin molekula 2-3 vízmolekulát köt magához, így alakulnak ki a sejt közötti vízterek, ebben "úszkálnak" a működő sejtek.

Tápanyagok és oxigén odajutása, salakanyagok és szén-dioxid eltávolítása a sejtek anyagcseréje a sejt közötti víztereken keresztül történik. A glükózaminnak nem csak az adott szövetféleség rugalmasságát kell biztosítani,az anyagcsere-folyamatban mint tápanyag is részt vesz, ezért egy része folyamatosan elhasználódik.

Glükozamint a szervezet saját maga nem állítja elő, elengedhetetlenné válik a rendszeres pótlása.

A legtöbb táplálékban megtalálható kis mennyiségben, azonban igazán gazdag forrása az új-zélandi taréjos zöldkagyló, aminek több mint 13 % a glükozaminglikán tartalma.

Porcerősítés

Egyes kutatók szerint a mechanikus stressz a porcsejtek sérüléséhez, azok pedig enzimek sejtekből való fokozott kiszabadulásához vezetnek. Ha ezek az enzimek egészséges mennyiségben szabadulnak fel, a porc anyagai olyan mértékben bomlanak le, amilyen mértékben fel is tudnak épülni. Ha túl sok enzim szabadul fel, a porc gyorsabban bomlik el, mint ahogy vissza tud épülni.

Az Új-Zélandi taréjos zöld kagyló nagy mennyiségben tartalmaz glükóz-aminoglikánt, amely az ízületek működésének elengedhetetlen kenőanyaga, az emberi bőr, a kötőszövet,a porc fontos építőeleme.A glükózaminoglikán nagy mennyiségű folyadékot képes megkötni, így biztosítja az ízületek súrlódásmentes mozgásának lehetőségét.

Hatékony az ízületi kopás megállításában, csökkenhetnek az ízületi fájdalmak, nagymértékben javulhat az életminőség.

A glükozamin természetes anyag, tengeri állatok kitinpáncéljából állítják elő. Az új-zélandi taréjos zöldkagylónak több mint 13% a glükozamin.

zoldkagylo.jpg

A glükózaminglikán a porcszövetek újraképződésében és az ízületi szövetek működésében segít.Képes növelni a szalagok, ízületek, kötőszövetek rugalmasságát így csökkentve a lehetőségét annak, hogy sérüljenek. Segíthet megállítani a porc romlási folyamatát, és még az új porc képződésében is segíthet. Ásványi anyagokat tartalmaz kalciumot, magnéziumot, jódot, vasat, káliumot, nyomelemeket, vitaminokat, és omega 3 zsírsavat, melynek gyulladás- csökkentő hatása van.

Az új-Zélandi zöld kagyló hatásos lehet porckopás, porckorongsérv, sportsérülések, sportbetegségek, túlsúlyos embereknél, akik jelentősen megterhelik ízületeiket, a nehéz fizikai munkát végző embereknél, időseknél, akiknél a mozgás problémát jelent. Fontos lehet megelőzés céljából is.

Az Új-Zélandi taréjos zöld kagyló, egy különleges kagyló faj, mely csak Új-Zéland partjainál a világ legtisztább tengervizeiben van jelen, és jelenleg ismert leggazdagabb glükózamin forrás.A zöld kagyló számára a tengervíz oxigénforrás és táplálék, 1 nap alatt 300 liter tengervizet képes magán átszűrni, húsa biológiailag aktív anyagokban igen gazdag lesz.

Porc felépítése

A porcszövet által biztosított kapcsolatok rugalmasabb jellegűek és elsősorban nyomási terheléseknek kitett helyeken találhatók,mint a csigolyatestek közötti porckorongok.

A porckorongok egy külső rostos gyűrűből és az ezáltal körbezárt belső kocsonyás állományból állnak.

A porc a támasztószövetek közé tartozó, közepesen szilárd, rugalmas állományú szövet. Sejtekből és az azt körülvevő alapállományból áll. Kívülről ereket és idegeket tartalmazó, tömött rostos kötőszövetből álló hártya veszi körül magában a porcban nincsenek erek, ezért anyagcseréje lassú. Nem annyira kemény és merev, mint a csont, de rugalmatlanabb, mint az izom.

A porcszövet más szövetekkel ellentétben, sejtekkel csak a sejt közötti állományon keresztül "kommunikálnak" mivel a porcban nincsenek erek, porcsérülés esetén szemben az egyéb szövetekkel nem tudnak a tápláló erek, s azokkal együtt a pótlást végző őssejtek, beáramolni a sérülés helyére, a porchiányt nem tudják pótolni.

porc_4.jpg

Az alapállomány szerint üvegporc vagy hyalinporc a légcső és a hörgők porcai ilyenek, az orrban is megtalálható.

Kollagénrostos porc vagy rostosporc a csigolyák közötti porckorongok külső rostos gyűrűjét alkotja. Nagyobb mérvű terhelést képes elviselni.

Rugalmas porc, elasztikus porc vagy recésporc nagyfokú deformálásoknak kitett, viszonylag kevés helyen fordul elő, a fülkagylóban, az orr egyes részeiben a gégefedőben.

Porcerősítők szerepe

Porcerősítésre mindenkinek szüksége van, sportolók tízezrei használnak porcerősítőt szerte a világban, az idősebb korosztálynak is segítségére lehet, és különösen azoknak akik a munkájuk révén nagyobb terhelésnek teszik ki az ízületeiket.

A porcok keménykötésűek, mégis rugalmasak, ezt a tulajdonságukat a kollagén vízmegkötő képességének köszönhetik.Tudjuk,hogy a porcok felépítésében a kollagén 67 %, a többi alkotó elem a porcsejtek, és sok víz.

A kollagén mely a sejt közötti állományt szövi át, magas aminosav tartalmú anyag, képes biztosítani az ízület folyamatos vízháztartását, és a porcszövet anyagcseréjéhez szükséges vizes közeget.

A proteoglykánok a kollagén után a legnagyobb alkotó anyag a porcszövet sejt közötti állományában.

A glükózamin szerepet játszhat a szervezet ízületeiben lévő porc szerkezetének és funkciójának fenntartásában, és valószínűsíthetően gyulladást csökkentő tulajdonsággal rendelkezik.

Nagy szerepet játszik a porcok egészségének megőrzésében, aktivitásában, folyamatos megújulásában, és életben tartásában.

A külső forrásból bevitt glükózamin pótolja a szervezetbeli hiányt, elősegíti a proteoglikán szintézist, ezáltal lassítja, megszünteti a szervezetben lezajló porckárosító folyamatokat.

A glükozamin segít megőrizni az ízületek, porcok, inak egészségét, jó hatásfokkal segíti a porcok regenerálódását, megakadályozza a további károsodást, azzal, hogy karbantartja, mintegy „kenést” biztosít számukra.

orvos.jpg

Ezt egy hazai vizsgálat igazolta, amelybe 163 térdartrózisos beteget vontak be. Akik glükozamin-szulfát-kezelésben részesültek, azoknál kilenc hónap után lényegesen enyhült a fájdalom, mellékhatás pedig nem lépett fel.

 

A kutatások megállapították, hogy a glukozamin és a kondroitin-szulfát kölcsönösen erősítik egymás hatását, és a C-vitamin bevitel is segíti a hatékonyságát. A glükózamin kúrán lévő betegnek ajánlott nagy mennyiségű vizet fogyasztania a gyógyszer szedése közben.

Az új-zélandi őslakosok életkörülményeit vizsgálták a tengerparton élő emberek körében, és kiderült, hogy ismeretlen betegség náluk a reuma. Egészen magas kort értek meg úgy, hogy ízületeik mindvégig rugalmasak maradtak, szemben a szárazföld belsejében élő lakossággal.Az oka a bőséges kagyló fogyasztás.

Glükozaminban gazdag élelmiszerek a tengeri élőlények, azok közül is elsősorban a kagylók. A "kagylók királynője"-ként emlegetett, a kizárólag Új-Zéland partvidékén élő zöldkagyló (Perna Canaliculus) magas glükozamin tartalma miatt vált népszerűvé.

Kutatások bebizonyították, hogy az új-zélandi zöldkagyló szokatlanul nagy arányban 13% tartalmaz glukozaminglikánt amely az izületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme.

Vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz , és emellett rendkívül gazdag telítetlen Omega-3 zsírsavakban, amelynek a gyulladáscsökkentő hatása közismert.

Mozgásszervi betegségek esetében a legfontosabb természetes eredetű, mellékhatásoktól mentes készítmény a teniszkönyök,gyulladás és időskori kopás ellen.

A porcokban minden anyag ki és beáramlása az ízületi folyadékon keresztül történik . Fontos tény, hogy a gravitáció hatására összenyomódó ízületek a salakanyagot kipréselik magukból. Lefekvéskor , mikor a nehézségi erő hatására fellépő préselés megszűnik, az ízület lassan tágulni kezd és a környezetében lévő folyadékot, a benne oldott ásványi anyagokkal felveszi, táplálkozik. Fontos tehát, hogy porcregeneráláskor elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, főleg a lefekvés előtti néhány órában és a porcregenerálókat lefekvés előtt 1 órával vegyük be, hogy valóban eljusson az ízületbe és onnan a porcszövetbe.

Angelikafű avagy porcok védelme fogyókúrával!

A porcok és ízületek épségének megóvásában nagyon fontos szerepe van a túlsúly elkerülésének is. A túlsúly egy olyan plusz terhelést ad ízületeinknek, ami elkerülhető egy kis extra súly leadásával és kellő (de nem túlzott) testmozgással. Ezért is ajánlanánk az idei év nap fogyókúrás slágerét az angelikafű tartalmú Angellica +4 kapszulát, amely 5 gyógynövény kombinációjából hoztak létre. Az angelikafű egy más régóta ismert fogyást elősegítő gyógynövény, ám eddig eléggé elfeledett volt, most azonban kipróbálható mindenki által. Ne halaszd holnapra a fogyást, hanem kezd már el most!

Ha meg szeretnéd próbálni az alábbi oldalon megvásárolhatod: http://multi-vitamin.hu/Angellica-termekek.html

Porcerősítés

Porcerősítő készítményekre sok embernek van szüksége. Az emberi porc nagy része kollagén és proteoglikán. A porcerősítők sokszor olyan anyagokat tartalmaznak melyből a szervezet proteoglikánokat glükozamint, chondroitin szulfátot állít elő. A chondroitin szulfát hatása szájon át szedve vitatható. Az új-zélandi taréjos zöldkagylónak magas a glükozamin tartalma ami bevált porckopás lassító. A zöldkagyló képes megállítani a porckopás folyamatát. Az ízületi nedvtermelést akár már 3 hét alatt is képes visszaállítani.

Az új-zélandi zöldkagyló Perna canaliculus szokatlanul nagy arányban 13% glukozaminglikánt tartalmaz, amely az ízületek működéséhez elengedhetetlen kenőanyag egyik legfontosabb alkotóeleme.

A zöldkagyló kovasav tartalma pedig a csontokat és a kötőszöveteket erősítheti.

A zöldkagyló akkor keltette fel a tudomány figyelmét, mikor az új-zélandi őslakosok életkörülményeit vizsgálták. Kiderült, hogy a tengerparton élő maorik körében ismeretlen a reuma. Egészen magas kort értek meg úgy, hogy ízületeik mindvégig rugalmasak maradtak, szemben a szárazföld belsejében élő lakossággal. Az ok a bőséges kagyló fogyasztás.

zoldkagylo_2.jpg

A sejt közötti vízterek mennyisége a kor előrehaladtával csökken kiszáradás, ráncosodás jelentkezhet, akárcsak a szövetek rugalmassága, ami az ízületek esetében a legszembetűnőbb fokozatosan a mozgásképesség jelentős csökkenéséhez vezet. Mivel a glükózamint a szervezet saját maga nem képes előállítani, elengedhetetlenné válik annak rendszeres pótlása.

A kollagén és a hialuronsav is megtalálható az emberi szövetekben, fontos szerepük van az ízületek, a kötőszövetek, a bőr egészségének és rugalmasságának megőrzésében.

A kollagén a porcok egyik legfontosabb alkotó eleme, 67% - át alkotja a porcoknak, zselés anyagával hálószerűen védelmezi és táplálja azokat.

A porcok keménykötésűek, de mégis rugalmasak, elasztikus felépítésűek. Bírják a feszültséget és a húzással szemben is, nagy az ellenállóerejük. Mivel a kollagénnek magas az aminosav tartalma, nagy szerepe van a porcok egészségének megőrzésében.

A glukózamin képes egyfajta "kenést" biztosítani a porcoknak, inaknak és szalagoknak, valamint segít azok helyrehozásában is.

A kötőszövetek megerősítésével egészségesen tartja az ízületeket, és kellő rugalmasságot biztosít azok számára.

süti beállítások módosítása